Majd 300 start a regionális díjugratón

on kedd, 04 június 2019.

Közel háromszáz startot láthatott a Hirling József Lovasparkba kilátogató közönség az elmúlt két napon Kiskunhalason megrendezett regionális díjugrató versenyen. Születtek szép halasi eredmények. Kovácsné Vetró Adrienn Ravellel egy 105 cm-es pálya győztese lett. Szikora Bea (címképen) pedig kétszer is ezüstérmes helyezést ért el Nadlin F nevű lovával 120 cm-en.

Hétről-hétre lovassport és szabadidős események helyszíne a Hirling József Lovaspark. Ezúttal egy regionális felkészítő díjugrató lovasversenynek adott helyszínt a lovasbázis szombaton és vasárnap. Az ország több pontjáról is érkeztek első osztályú, kezdő, felnőtt és utánpótlás lovasok. Mindenki kedvére válogathatott, hogy milyen kategóriában mérettesse meg magát és lovát.

A versenyszámok naponta reggel kilenc órától adtak egész napos szórakozást a közönségnek és remek versenyeket a sportolóknak. A kiírásnak megfelelően a négyévszakos, filces pályán léptettek a nézők és a zsűri elé a lovasok. A kiskunhalasiak jól szerepeltek. Az alábbiakban a helyi lovasok dobogós helyezettjeit közöljük. Katt ide  képgalériához!

Szombati eredmények:

100 cm-es versenyszám 2. hely  Szőke Viktor (Barolus) Kiskunhalasi Lovasbandérium SE
105 cm-es versenyszám 2. hely Dunai-Kovács Lilla (Fess De Bognár) Kiskunhalasi LTSE
110 cm nyitott versenyszám időre 3. hely Karádi Ármin (Ajtony) Határőr Dózse SE
120 cm-es nyitott versenyszám  időre 2. hely Szikora  Bea  (Nadlin F) F Határőr Dózse SE

Vasárnapi eredmények:

85 cm felkészítő versenyszám  3. hely Karádi Ármin (Candy Crush) Határőr Dózse SE
105 cm-es versenyszám időre 1. hely Kovácsné Vetró Adrienn (Ravel) Határőr Dózse SE
120 cm-es nyitott versenyszám  időre 2. hely Szikora  Bea  (Nadlin F) F Határőr Dózse SE

A vasárnapi nagydíj, a 130cm-es nyitott, kétfázisos versenyszám, százezer forintos, KB Autoteam Kft. díjáért folyó küzdelem végeredménye:

1. hely Plavecz Szabrina (Királyhágó) Kentaur Lovas Egylet    
2. hely Búza Krisztián (Estelle) Cseszterlint LKE    
3. hely Réti Dávid (Elena) Equitania LC

Az alábbi képre kattintva a Halas TV sporthíradójában készült összefoglaló látható!


A kétnapos verseny részletes eredményeiről a díjugrató szakág honlapján tájékozódhatnak olvasóink, amihez ide kattintva férnek hozzá. A jövő héten pedig az év lovas-show-ja lesz a Hirling József Lovasparkban. A Nemzeti Lovas Színház előadásában a Honfoglalás című rockoperát láthatják. A részletekhez katt ide!