Több mint lovasbázis

on vasárnap, 05 máj. 2019. Posted in Események

Véget ért a CSI** 42. Kiskunhalasi Nemzetközi Díjugrató Lovasverseny szerdán és elkezdődött valami, aminek a végét nem látni, csak azt, hogy az ilyen és hasonló rendezvényekre vevő a nép. A lovasverseny tizenkilenc versenyszáma mellett egy olyan május elsejei programkavalkádot kapott a Hirling Lovaspark közönsége, amit jó 30-40 éve is csak kivételes alkalmakkor sikerült elérni. Becslések szerint megközelítette a kétezer látogatót a május 1-i vendéglétszám.

Szinte a születése pillanatától szemtanúja lehettem a Kiskunhalasi Határőr Lovasiskola május elsejei rendezvényeinek. A halasi polgárok manapság nosztalgiázva a sör, virsli, kirakodóvásár, lovasverseny, Szegedi pusztafogat forgatókönyvre emlékeznek, hatalmas tömegek részvételével. A 2003-ban újjáélesztett hagyomány - valljuk meg - jellemzően nem hozta azt az érdeklődést, amire a szervezők vágytak és amire a közönség is olyan létszámban mondott részvételével igent, hogy elakadt az ember lélegzete. 2019. május 1-jén ezt megtörtént.

A Határőrség Lovasiskolája és a lovasverseny sosem volt városi szintű létesítmény és rendezvény. Az országos lovaskiképző bázis hatalmas központi, BM forrásokat, kiszolgáló létszámot igényelt és a hazai határőr szakmai érdekeket szolgálta. Az hogy Hirling József, a lovassportot meghonosító parancsnok egy nemzetközi szintű versenyhelyszínt és sport szakmai központot hozott létre, az a városnak egy bónusz volt, ami megszokott programmá nőtte ki magát a munka ünnepe környékén Halason. Eddig a rövid, slágvortokban kifejtett történelmi visszatekintés.

A 2015-ben bekövetkezett szakmai üzemeltetői váltás jót tett a komplexumnak. Sok változás történt, a város is invesztált a lovasbázisba, de az igazi áttörést a közelmúlt 400 milliós kormányzati támogatással beindult infrastruktúrafejlesztés hozta. Ezzel párhuzamosan persze a lovassport szakmai munkát irányító helyi stáb mindig előrébb lépett az utánpótlás sportolók nevelésével, a régi-új szakágak, mint a lovastorna vagy a szabadidős szakág felélesztésével és a Kiskunhalasi Lovasbandériumnak köszönhetően a katonai lovas hagyományok ápolásával. Mindezt a sportági szövetség is respektálta.

Mindezek és a sok-sok lobbi munka, ami Juhász Tibor, az üzemeltető Lovas és Szabadidőközpont Kft. rámenős irányt képviselő ügyvezetője és a Magyar Lovassport Szövetség elnökségi tagja tett, megmozgatta a helyi, a térségi és az országos politikai vezetést.

Mert a Hirlingtől azt is megtanultuk, hogy maguktól nem mennek a dolgok. Így kapcsolódott be a fejlesztési törekvésekbe Bányai Gábor országgyűlési képviselő, aztán dr. Budai Gyula kormánybiztos. A további fejlesztések, a vízió a jövő sportszakmai irányaira, az elképzelés a közönségszórakoztatásra a lovaspark vezetésében konkrét tervek formájában is megmutatkoznak.

Miközben terveznek, beruháznak, megvalósítanak, azon közben a hétköznapi üzemeltetői munka is folyik, amelynek most már része az egész évet átfogó, szinte heti rendszerességgel megtörténő versenyek, rendezvények, programok. A Hirling Lovaspark már-már úgy működik, mintegy második városi programszervező központ. Ennek a sikere az idei nemzetközi lovasversenyen mutatkozott meg markánsan azzal, hogy olyan kézműves kiállítókat, vendéglátást, show műsort szerveztek május elsejére, amelynek gerincét helyi értékek mentén mutattak be és ezreket vonzott.

A siker komplexitása plasztikusan megmutatkozott a hét eleji három napban. Az, hogy Pintér Sándor belügyminiszter vállalta az esemény fővédnökségét már jelzés értékű volt. Ez a rendezvény úgy szólt az emberekhez és úgy szolgáltatott élménydús kikapcsolódást több ezres közönségének, hogy közben szinte kéz a kézben jöttek-mentek a városvezetők térségi és országos politikusokkal. Az élmény mellett sikk lett a halasi lovas arénába kijönni és számos vállalkozó kitüntetésnek veszi, hogy támogathatja a rendezvényt, amit személyes jelenlétükkel is demonstráltak sokan. Nem mellesleg, ez így volt ám  a múlt század 70-es, 80-as éveiben is.

Összegezve a véleményírásom. Szerdán azt bizonyította a Hirling József Lovasparkban megrendezett esemény, hogy a lovas élet térségi központjának fejlesztése egy jó ügy, amit tényleges összefogással valósít meg a szakmai és a többszintű, érintett politikai vezetés. És ami szép ebben a történetben az, hogy abszolút találkozik az emberek igényével, azokéval, akikért valójában tervezik, szervezik és üzemeltetik a halasi lovasbázist. Ők - az istenadta nép - május 1-jén kimondták több ezren jelenlétükkel, hogy köszönjük szépen, ezt a projektet szeretjük és kérjük. Jó szívvel ajánlom a képeket, amelyek remélem alátámasztják az írásomat. Katt ide a további képekhez!

Kép-szöveg Kovács Iván