Huszonöt éve zárta be kapuit az akkor belügyminisztériumhoz tartozó Kiskunhalasi Határőr Lovasiskola. Dózsa Károly nyugállományú határőr alezredes, volt iskolaparancsnok meghívására pénteken este gyűltek össze a Tiszti Klubban az egykori határőrök, polgári alkalmazottak és a bázishoz kötődő személyek. Megemlékeztek a múltról, a már nem élő kollégákról, majd vacsorával, régi fotók nézegetésével és beszélgetéssel folytatódott a találkozó.

Dózsa Károly nyugállományú határőr alezredes, volt iskolaparancsnok köszöntötte az egykori lovasiskola Határőrséghez kötődő vendégeit a Tiszti Klubban tartott találkozó január 16-án. Több évforduló is aktuálissá tette, hogy ismét összejöjjön a lovasiskola még élő törzskara, volt hivatásos és polgári alkalmazotti állománya – nyilatkozta a találkozót levezető Dózsa Károly. A volt parancsnok azt mondta, hogy mély sebet ütött az ott dolgozókon a központi döntés, miszerint megszüntetik a lovasbázist az ezredfordulón. Ez a seb nagyon lassan gyógyult, amihez idő kellett, hogy olyan helyzet alakuljon ki, hogy találkozzanak és emlékezzenek a régmúlt dicső korszakára. Először 2018-ban érett meg az idő és jöttek össze az egykori munkatársak és – kevés kihagyással – majd minden évben találkoztak.

A találkozó szomorú évfordulókhoz kötődik ugyan, de az együttlét jóleső érzéssel tölti el az egykori munkatársakat – nyilatkozta a volt parancsok. Az iskola 25 esztendeje zárta be kapuit, a legendás és a lovasiskola működésében megkerülhetetlen parancsnok, Hirling József 10 éve hunyt el. Az iskola 47 éven át szolgálta a hazát határőr szakmai vonalon és majdnem ugyanennyi éven át a magyar és az egyetem lovassportot. A Kiskunhalasi BM Határőr Dózsa SE még ma is aktív sportolók eredményeivel gazdagítja az egyébként rendkívüli sikereket bíró lovas klub és ezzel városunk hírnevét.

Dózsa Károly köszöntő beszédében örömét fejezte ki, hogy ismét találkoztak. Az est során megemlékezetek az elmúlt évben elhunytakról. Lajtár József egykori belügyi vezetőről, aki sokat tett a lovasiskola működtetéséért. Ugyancsak gyertya gyúlt Szőke Gyula, Réz István és Vízkeleti Ferenc emlékére. Egy mécses meggyújtásával a sok-sok már nem élő volt munkatársak emléke előtt is tisztelegtek a vendégek.

Dózsa Károly megköszönte a szervezés feladatokban oroszlánrészt vállaló Komoróczkiné Marikának a munkát és a vacsorához szarvashússal hozzájáruló Krausz József és családjának segítségét. A köszöntés során szót kért Tuska Pál nyugállományú határőr őrnagy, az iskola utolsó parancsnoka. A volt vezető és többszörös magyar bajnok lovas, kifejezte az egykori munkatársak felé a viszontlátás örömét. Az egyébként több olimpiát is megjárt Tuska Pál köszönetet mondott a jelenlévő Juhász Tibornak, a bázist manapság üzemeltetető társaság egyik vezetőjének, hogy lehetőségeikhez mérten magas szinten biztosítják a már Hirling József Lovaspark néven futó bázis létezését, működését. Ennek kapcsáén szót kért Juhász Tibor.

Az egyébként a Magyar Lovas Szövetség elnökségében és a Díjugrató Szakágban is a sportágért dolgozó vezető elmondta, hogy a bázis szakmai megmaradásához a 2000-es éveket követően többen is sokat tettek. Kiemelte a Tóth Balázs és Balogh János vezette üzemeltetési időszakot, ahogy elismerően beszélt arról az összefogásról is, amit a kritikus időszakokban városi segítséggel élt meg a bázis. Juhász Tibor bejelentette, hogy az idén is teljes szezont átfogó, színvonalas versenynaptárral várják a lovassport barátait a bázison. Ehhez már csak egy szakági megerősítés kell, amit a hamarosan megrendezésre kerülő gyűlésen hoz meg a díjugrató közösség. Az est ezt követően vacsorával, majd a múltból származó képek kivetítésével folytatódott. A lovas határőrök találkozója estébe nyúló beszélgetéssel zárult.
Kép-szöveg: Kovács Iván, videó: Halas TV





































