A Kiskunhalasi Lovasbandérium 25 éves születésnapi évfordulóját ünnepli az idén. Az egész éves ünnepségsorozat részeként, szombaton a huszárok baráti találkozóra hívták a bandérium egykori és mai, aktív tagjaikat. A hagyományőrző egyesület a segítőit is a Kincsem Házba invitálta, ahol bandérium főparancsnoka, a város polgármestere Fülöp Róbert is köszöntötte a megjelenteket.
Gazdag 25 esztendőt tudhat maga mögött a Kiskunhalasi Lovasbandérium. A huszár hagyományőrzésnek több mint félévszázados hagyománya, még az egykori Határőr Lovasiskolában kezdődött, ahol időnként huszáregyenruhában díszelegtek a lovasok. Később civilek is csatlakoztak a huszár hagyományőrzéshez, és 1997-ben megalakult a Kiskunhalasi Lovasbandérium. Története során több székhelye is volt Halas környéki lovastanyákon, de jó évtizede a legmegfelelőbb helyre, a katonai lovashagyományok terén leggazdagabb múlttal rendelkező műhelybe költözött vissza, a Hirling József Lovasparkba a civilszervezet.
A Kincsem Házban tartott rendezvényre jó harmincan érkeztek, akik mind-mind tele voltak jobbnál, jobb történetekkel az elmúlt negyedszázadból. Ezeket el is mesélték egymásnak, amelynek során jókat nevetgéltek egymás sztorijain. Az egyesület vezetése a történeteket dokumentumokkal is alátámasztotta és a régmúltban a bandériumról megjelent képeket, könyveket és emléktárgyakat tett közzé egy alkalmi kiállításon, a lovaspark VIP helyiségében.
Waclawczyk Dariusz huszár ezredes elmondta, hogy negyedszázados évforduló alkalmából már több bandériumi rendezvényt szerveztek az idén. Március végén kezdődött a Thorma János Múzeum baráti körével egy közös kirándulással indultak az évfordulós eseményeink. A Cziprusi strázsa, több minta jubileumi rendezvénysorozat indításaként, de lovas színházi előadásokat szerveztünk és lovas versenyeket is. A bandérium eközben az egyik alapfeladatának is eleget tett folyamatosan a városi ünnepeken történő díszelgéssel. A szüreti felvonulás élén az idén is a bandérium lovasai és markotányos női haladtak – mondta a huszár ezredes.
Rózsahegyi Róbert, a Kiskunhalasi Lovasbandérium SE elnöke a vacsora előtt köszöntötte a megjelenteket. Jó beszélgetést és szórakozást kívánt és meghívta valamennyi vendégét a Nemzeti Lovas Színház Szilaj című musicaljének előadására, amelyet éppen aznap este tartottak meg a Hirling József Lovasparkban.
Kép-szöveg: Kovács Iván