A Díjugrató Szakág vezetése a Pirtón tartott november 26-i és 27-i kihelyezett ülésén megvitatta az idei év tapasztatait és a nemzetközi szabályokhoz igazodva hoztak szabálymódosítási javaslatokat és a versenynaptárt is kialakították. E szerint Halason 8 nagy díjugrató esemény várható az év során. A naptári tervet a 2025. január 19-i szakbizottsági közgyűlésen véglegesítik – nyilatkozott oldalunknak Juhász Tibor, a szakbizottság elnökségi tagja.

Juhász Tibortól a helyi lovas eseményekről érdeklődtünk, kiemelten a füves arénába tervezett programokról a kihelyezett pirtói szakbizottsági ülésen. Az elnökségi tag úgy véli jól lobbiztak a halasiak a versenyek elosztásában és több nagy díjugrató esemény házigazdája lesz a Hirling Lovaspark 2025-ben.

Kialakult a 2025. évre versenynaptárunk, amit persze még a jóvá kell hagynia a közgyűlésnek. Úgy vélem, hogy Kiskunhalas magas szinten fogja képviselni lovas rendezvényeivel a szakágat. Nemzeti versenyeket, és a championátus I. fordulót is a Hirling József Lovasparkban rendezhetjük meg. A füves és a filces pályát jól kihasználhatjuk majd. A versenyeinket hibrid módon szervezzük, az-az vegyesen füvön és a négyévszakos pályán megosztva tartjuk a korábbi években jól bevált gyakorlat szerint.

Május 1-jén hagyományosan lovas show jellegű eseményt tervezünk egy nemzeti verseny keretében. Van egy álmunk is, amelyre ha forrást találunk, akkor a redemptio 280. évfordulójára egy nagyszabású lovas színházi eseménnyel lepjük meg közönségünket. Amennyiben a forrást megtaláljuk, akkor beáldozzuk az arra a hétvégére tervezett nemzeti versenyt. A közönség azonban biztos lehet abban, hogy május 1-jén egy nagy lovas show-t láthat majd – zárta nyilatkozatát Juhász Tibor.

2025. évi versenytervezet Kiskunhalas:

• április 06. Nemzeti verseny
• május 01. Lovas Show
• május 02-04. Nemzeti verseny
• május 30-június 01. Nemzeti verseny
• július 04-06. Nemzeti verseny
• július 25-27. Championátus I.
• augusztus 29.31. utánpótlás OB
• október 11-12. Nemzeti verseny

Kép-szöveg: Kovács Iván