Megtartották lovasaink a hagyományos év utolsó edzést december 31-én a Hirling József Lovasparkban. Gyuris Noémi a bázis lovas edzője vezetésével hatan szálltak nyeregbe az év utolsó erőpróbáján. Az edzést követően a lovasbázis telepvezetője, Rózsahegyi Róbert tartott rövid évértékelőt és kívánt boldog új évet a lovasoknak, segítőknek, szülőknek.
Több évtizedes hagyomány a szilveszteri edzés, majd köszöntés a kiskunhalasi lovasbázison. Szerdán délelőtt Gyuris Noémi, a bázis lovas edzője vezényelte a lovarda foglalkozást, amely elsősorban síkmunkából, különböző jármódok gyakorlásából állt. Hatan, főleg a Kiskunhalasi Lovasbandérium sportolói vállalták a mintegy órás edzést, amit a fedeles lovardában tartottak meg.
Az edzés alatt a közösségi helyiségben gyülekeztek a bázis adminisztratív munkatársai, a zsűriben dolgozók, a kiszolgálók, a lovasok és hozzátartozók. Az edzést követően a tréningező lovasok csatlakoztak a társasághoz, majd Rózsahegyi Róbert értékelte röviden az évet és mondott pohárköszöntőt. A lovasbarátok a köszöntés után egy csoportképre összeálltak, majd baráti beszélgetéssel zárult az esemény.
Fotók: Péter-Szabó Krisztián, videó: Kovács Iván

