Kiskunhalason nemzeti és felkészítő díjugratóversenyt rendeztek június 19-én és 20-án. A Hirling József Lovasparkban kétnap során filces és füves pályán versenyeztek a lovasok. A kétnap során összesen 228 díjugrató startját láthatta a közönség. A helyi díjugratók mellett az ország számos más pontjáról is neveztek a megméretésre. (címképen Strubl Dorina – Astrid, Kiskunhalasi BM Határőr Dózsa SE)

Kétnapos díjugrató eseményre került sor most pénteken és szombaton a Hirling József Lovaspark füves és négyévszakos pályáin. A kétnap során összesen 27 versenyszámot tartottak és 228 alkalommal hangzott el a lovas indul csengő. A vegyes rendezést azért létesítették előnyben a halasi szervezők, mert a nyár közepi Championátus I. fordulójára (a füves arénában rendezik) jó lehetőség a gyakorlásra a lovasoknak. Katt a videóhoz!

A versenyek során több lovas is duplázni tudott. Így két elsőséggel térhetett haza Kovács Kaarló – (Morris Lovas SE), Réti Dávid (Equitania LC), Füzér Zsófi (Kiskunhalasi LTSE) és Földi Luca (Ligetalja Lovas Klub). A kiskunhalasi lovasok összesen hat elsőséget gyűjtöttek be. A nyár és az ősz folyamán két rangos esemény is várja a lovasokat Kiskunhalason július 31-e és augusztus 2-a között a Championátus I. fordulója, míg szeptember országos diákolimpia döntőknek ad otthont a Hirling József Lovaspark.

Egy nosztalgikus érdekesség. A verseny közönségében szenior sportoló barátok találkoztak, még pedig az 1968-69-es Mezőhegyesi Állami Gazdaság ifjúsági díjugrató csapata Sovák Péter, Herczegfalvi Tibor és Tuska Pál (utóbbi két sportoló olimpikon lett később). A sportbarátok a hétvégi halasi díjugrató eseményt ragadták meg arra, hogy újra találkozzanak (képen lent). Jó egészséget kívánunk az egykori mezőhegyesi ifjúsági díjugrató csapat tagjainak!

A nemzeti és felkészítő díjugratóverseny győztesei az alábbiakban olvashatók!

Pénteki győztesek (képek a felsorolás sorrendjében):

100 cm nyitott: Molnár Dorka Sára – Ibiza Leon-Cavallo SE
110 cm 5 éves: Lehotai Máté – Tob-Ker Little Thunder Lehotai Horses SE
120 cm nyitott: Füzér Zsófi – Comme IL Crack Kiskunhalasi LTSE
120 cm 6 éves: Fazekas István & Ulti Kiskunhalasi BM Határőr Dózsa SE
100 cm nyitott fű: Juhász Emma – Struppi Leon-Cavallo SE
110 cm nyitott fű: Földi Luca – Cestelle Ligetalja Lovas Klub
120 cm nyitott fű: Kovács Kaarló – Bambera Morris Lovas SE

Szombati győztesek

100 cm kezdő lovas: Hegedűs Zília – Qui Qui de Bognár Lehotai Horses SE
100 cm nyitott: Kovácsné Vetró Adrienn – Ravel Kiskunhalasi BM Határőr Dózsa SE
110 cm nyitott: Réti Dávid – Jackfruit Equitania LC
110 cm 5 éves: Füzér Gábor – Royal Mindset Kiskunhalasi LTSE
120 cm nyitott: Füzér Zsófi – Comme Il Crack Kiskunhalasi LTSE
120 cm 6 éves: Réti Dávid – Jack London RD Equitania LC
90 cm és 100 cm nyitott: Strubl Dorina – Astrid Kiskunhalasi BM Határőr Dózsa SE (címképen)
110 cm nyitott: Földi Luca – Cestelle Ligetalja Lovas Klub
120 cm nyitott: Milkovics Kata – Color It Blue Cseszterlint LKE
125 cm nyitott: Kovács Kaarló – Bambera Morris Lovas SE

Kép-szöveg: Kovács Iván, nem logozott fotók: Gudmon Kata Design – Photo & Photoshop