Napra pontosan 1966 augusztus 21-én fejeződött be Dániában az Ifjúsági Díjugrató Európa Bajnokság. A Koppenhága elővárosában rendezett kontinensviadalon Krizsán János (Kiskunhalasi BM Hatőrőr Dózsa SE) a korszak egyik legnagyobb lovas sikerét, egyéni ezüstérmes helyezést ért el Zsena nevű lovával. Csapatban is helytálltak a magyar fiúk, a 10. helyen végeztek. A sikerről korabeli dokumentumok ismerete mellett Krizsán János osztott meg szerkesztőségünkkel néhány érdekességet.

A Dániában rendezett Ifjúsági Díjugrató Európa Bajnokságot 1966. augusztus 19-21-én között Koppenhága Gentofte kerületében rendezték a Sportsride Klub versenypályáján – írta a korabeli szövetségi lap, a Lovassport 66-os kiadása. A csapat Pál János csapatvezető, Hargitay Mátyás edző, Bognár Sándor, Juhász Zoltán, Kecskeméti Sándor, Krizsán János lovasok, valamint Vörös József és Szabó Lajos szállítmányfelelősökből tevődött össze. (fenti képen Krizsán János /középen/ a 2026. január 18-i határőr találkozón feleségével és Tuska Pállal)

Az újság alaposan feldolgozta a felkészülést, a formát és a verseny körülményeit. Még arra is kitért, hogy a magyar gyomornak nem épp kedves ételek megviselték a csapat tagjait, ami nem túl kedvezően befolyásolta a teljesítményeket, amire ma is büszke lehet a hazai lovas szakma. A halasi Krizsán János Zsenával egyéniben ezüstérmet szerzett a döntőben. A tartalék lovak versenyét Juhász Zoltán Levél nevű lovával megnyerte. A Bognár Sándor /Szigony II/, Juhász Zoltán /Merénylő/, Kecskeméti Sándor /Facsiga/ és Krizsán János /Zsena/ összeállítású csapat a 10. helyen végzett.

Krizsán János a következő élményeket osztotta meg velünk. Nagy dolog volt 16 évesen a 60-as években nyugati országba utazni, főleg innen Kiskunhalasról. A válogatottal a versenyt megelőző napokban edzőtáborszerű rövid összetartáson vettünk részt Budapesten Hargitay Mátyás edző vezetésével. Dániába mi lovasok, vezetők repülővel, a lovaink vasúton utaztak. Én kicsit el voltam veszve, mert nem beszéltem nyugati idegennyelven.

Kiváló elhelyezési és ellátási körülmények fogadták a magyar csapatot Koppenhágában. Remek szállást kaptunk, a korabeli nyugat-európai kultúra minden számunkra lenyűgöző kellékével. Egyedül az étkezés viselt meg minket. Nem a magyar gyomornak találták ki, amit kaptunk. A végére a 65 kilómból hármat leadtam. Persze ezek mellékes körülmények és mindent megtettem a siker érdekében. Zsenát a klubtársam, a később olimpikon, sokszoros magyar bajnok, katonai világjátékok győztes Varró József készítette fel a versenyre.

A döntő, vasárnapi fordulóban összevetésre került sor a 130 cm-es magasságú pályán. Végül egy másodperccel megelőzött Rinne Möller /Ansac/ dán lovasnő, így második lettem Zsenával, amiről persze mit sem sejtettem, amikor lejöttem a pályáról. Abban az időben nem volt elektromos kijelző. Matyi bácsi (az edző) sürgetett, hogy álljak be a sorba az eredményhirdetéshez, ahová 10 lovast hívtak be. Hallottam a nevem, de nem tudtam mi a helyzet, csak azt láttam, hogy mindig eggyel előrébb kerülök, amikor szólt a hangosbemondó. Végül a dán lovaslány előttem maradt, akkor már sejtettem, hogy enyém az ezüst.

Miután visszarepültünk Magyaroroszágra, vonattal utaztam haza Budapestről. A vonat a hivatalos menetrend szerint Pirtón nem állt meg, de végül ott szálltam le. Édesapám, aki vasutasként Pirtón dolgozott, mint állomásfőnök ebben nagyot segített. Apám megörült nekem, meg az eredménynek is. Alig ismert rám, mert látszott rajtam a súlyveszteség. Mondtam is neki, hogy az volt a szerencsénk, hogy egy kint élő magyartól kaptunk pár szál házikolbászt, amelyek megmentettek minket.

Cikkünk megírásához köszönöm Dózsa Károly (képen fent) nyugállományú határőr alezredes, a Határőrség Lovasiskolájának (ma Hirling József Lovaspark) egykori parancsnoka segítségét, aki rendelkezésünkre bocsájtotta a Magyar Lovas Szövetség korabeli lapját forrásként, a Lovassport című újság példányát.

Írta: Kovács Iván, képek: határőrségi archívum