Vasárnap ért véget az április 7 és 9 között Kiskunhalason megrendezésre került országos minősítő díjugrató verseny a Hirling József Lovasparkban. Füves és textiles versenypályákon mérték össze tudásukat az ország minden tájáról érkezett lovasok. Összesen 29 versenyszámot rendeztek meg a húsvéti díjugrató versenyen és 535 startot regisztráltak a versenyirodában. A legeredményesebb lovas Busi Sándor (Equest-Sport LC) volt, de szép halasi sikerek is születtek.

Kiskunhalas nagy előnye, hogy mind textiles, mind füves versenypálya is rendelkezésre áll, hogy a lovasok összemérjék tudásukat. Utóbbi esetében a füves talaj minősége közép-európai mércével az egyik legjobb állagú pálya így érthetően kedvelik a díjugratók a Hirling Lovaspark gyepes arénáját. A háromnapos verseny során naponta reggel fél nyolctól kezdték a köröket a lovasok. A szervezők a felkészítő versenyszámokkal kezdtek, majd pedig a különböző kategóriájú nyitott és korosztályos versenyek kerültek megrendezésre. A tavaszi időjárás zordabb arcát mutatta, mert 10 fok alatti és borús idő fogadta a lovasokat, de ez a pályákat nem különösebben befolyásolta.

Pénteken a felkészítő körök után a fa filces pályán kezdtek a díjugratók a 100 cm-es kezdőlovas számmal. A lovasok stílusversenyét Komár Márk nyerte, Amaretto R nevű lovával. A Gáti Lovas SE sportolója hibátlant ment és összesítve 7,5 pontos teljesítménnyel nyert a hat fős mezőnyben. Szintén a textiles pályán rendezték a 100 cm-es nyitott kört, mégpedig időre (45 induló). Ezt Füredi Hanna, G. Zail nevű lovával hozta az első helyen. Az Antal Tanya LSC lovasa a leggyorsabb hibátlan pályát teljesítette. Itt a helyiek tapasztalt lovasa, Karádi Ármin (Kiskunhalasi, BM Határőr Dózsa SE) Sanzonnal szerezte meg a bronzérmet hibátlan lovaglással.

A nap a füves pályán folytatódott a hatodik versenyszámmal, a 110 cm-es nyitott körrel, amit időre rendeztek (44 induló). A számot a többszörös amatőr bajnok Busi Sándor (Equest-Sport LC) tapasztalt és sok sikert elért Equest Stella nevű lovával nagy fölénnyel nyerte hibátlan (59,28 s) teljesítménnyel. A második helyen egy helyi lovas, Frányó Csenge (Kiskunhalasi LTSE) Bognár Obstrechier nyergében végzett.

A hetedik kört, a 110 cm-es, ötéves lovak versenyszáma kétfázisos, megszakítás nélkül történt (3 induló). A nyerő páros Füzér Zsófia (Kiskunhalasi LTSE) és Helga, La Bombae voltak. A legkevesebb hibával és a legyorsabban ment a páros (4 hp, 30,02 s). Szintén egy helyi lovas, egyedüli indulóként nyerte a 120 cm-es, 6 éves lovak versenyszámát. A kétfázisos megszakítás nélküli kört Nagy Sándor (Kiskunhalasi, BM Határőr Dózsa SE) hibátlanul teljesítette Casio nyergében.

A következő nyitott körben maradt a magasság 120 cm és a versenyszabályok sem változtak (28 induló). Ezt Potocska Attila (Mezőhegyesi Ménesbirtok KH) hibátlan teljesítménnyel, a leggyorsabb idővel nyerte meg (30,68 s). A helyi szurkolók pedig Fazekas István (Kiskunhalasi, BM Határőr Dózsa SE) Maximus-szal elért bronzérmének örülhettek. A nap 10. egyben utolsó körét (15 induló) a 130 cm, nyitott időre rendezett számot, Ódor Enikő (Equitania LC) nyerte meg Jason Statham-mal, a leggyorsabb hibátlannal.

Szombaton csak a textiles talajú pályán versenyeztek a lovasok. A felkészítő körök után a 100 cm-es, 13. nyitott számot (40 induló) Bába Nikolett (Equitania LC) Széplak Karmen nevű lován nyerte meg hibátlan pályával, a leggyorsabb idővel (53,85 s). A következő, 14. körben ifjúsági lovasok mérték össze tudásukat (17 induló). A 110 cm-es magasságú pályát, a lovasok stílusversenyét Sugár Viola (Kalafarm SE) hozta Nuance Se Van De Celieburg nevű lovával hibátlanul, a legmagasabb pontszámmal (8,1 pont). A harmadik helyet, a helyi lovas Frányó Csenge (Kiskunhalasi LTSE) Bognár Obstreicher -rel szintén hibátlanul hozta.

A 15. kört, a 110 cm-es nyitott számot kettős sikerrel hozta, a már pénteken is bomba formát mutató Equest-Sport LC lovasa, Busi Sándor (44 induló). A kétfázisos megszakítás nélküli kört Equest Stella-val megnyerte, az ezüstérmet Pomme-Pomme nevű lován szerezte meg, mindkettővel hibátlanul teljesítve a pályát.

A 16. kört, a 110 centiméter 5 éves lovak, kétfázisos megszakítás nélküli versenyszámát (4 induló) Kovács Henri (Morris Lovas SE) nyerte meg Cloudberry-vel (21,00 s). Ebben a számban is örülhettek a hazai szurkolók Füzér Zsófi (Kiskunhalasi LTSE), Helga La Bombae nevű lovával elért ezüstérmének. A következő 125 cm-es magasságú számot időre, egyszeri összevetéssel tartották meg a 23 indulónak. Az alappályát sokan hibátlanul teljesítették. A végjátékba bejutó 12 lovas közül Réti Dávid (Equitania LC) Nicon-nal volt a leggyorsabb hibátlan és nyert a páros (32,68 s).

A nap utolsó körében két értékelésre került sor. A 130 cm-es, nyitott versenyszámot (20 induló), amit csak időre rendeztek, Potocska Attila (Mezőhegyesi Ménes KH) Kincsem Royal Flush nyergében hozott hibátlanul, pontosan annyi idő alatt, mint Kovács Henri (Morris LSE) The Flash-sel (4 hp). A fiatal lovas kategóriában ifj. Antal Péter (Antal Tanya LSC) győzött Choral Symphony-val hibátlan pályával, a leggyorsabban.

Vasárnap a textiles pályán kezdtek a lovasok. A felkészítők után a 100 cm-es pályán, a kezdőlovas versenyszám (4 induló) ideális időre történt, amit Hegyi Helga (Mezőhegyesi Ménes KH) Ibolya nyergében nyert meg hibátlanul, a legkisebb eltéréssel. A folytatásban, a 105 cm-es, nyitott számban, időre versenyeztek (25 induló) a lovasok. A körben Fritsch Franka (Mohácsi Torna Egylet) Cserfessel győzött hibátlan pályával, a legyorsabb idővel (61,19 s).

A délután már a füves arénában érte a versenyzőket és a nézőket. A fokozatos nehézségű show versenyszámot 110-115 centiméteren, időre rendezték. A látványos kört Busi Sándor (Equest-Sprt LC) Equest Sella-val nyerte meg, két helyi lovas előtt. Frányó Csenge (Kiskunhalasi LTSE) és Bognár Obstreicher, ezüstérme és Fazekas István (Kiskunhalasi BM Határőr Dózsa SE) El Classicoval elért bronzérme a halasi szurkolók szívét dobogtatta meg. A 25. kört 115 cm-en, időre rendezték és itt is egy helyi lovas siker született (15 induló). Frányó Csenge (Kiskunhalasi LTSE) Diorina nevű lovával a leggyorsabb hibátlant teljesítve lett aranyérmes. A következő, 115 centiméteres magasságú pályát, az 5 éves lovak versenyét egyedüli indulóként Kovács Henry (Morris Lovas SE) Claudberry-vel hozta az első helyen. A változatlan magasságú kétfázisos kört a 6 éves lovak versenyében, szintén egyedüli indulóként Nagy Sándor (Kiskunhalasi BM Határőr Dózsa SE) Casioval nyerte.

A háromnapos verseny legnehezebb számában, a 140 cm-es nyitott körben kilencen startoltak, a számot időre, egyszeri összevetéssel rendezték. Egyetlen alappálya hibátlant látott a közönség, mégpedig Kovács Henriét (Morris Lovas SE) Cascandro-val, így a párosé lett a győzelmi trófea. A háromnapos kiskunhalasi verseny utolsó számát, a 125 cm-es nyitott kört időre rendezték 17 indulóval. A fordulót hibátlan pályával a legyorsabban Potocska Attila (Mezőhegyesi Ménes KH) Kincsem Royal Flash-sel teljestette, megelőzve másik lovát Rádiháza Előtáncost. A harmadik helynek pedig a hazaiak örültek, mert kedvencük, Fazekas István (Kiskunhalasi BM Határőr Dózsa SE) Maximus-szal hibátlant mentek, ami bronzot ért.

Kiskunhalason legközelebb, országos díjugrató lovasversenyen, a grand prix I. fordulóján, április 28 és május 1-je között találkoznak a lovasok. A mostani húsvéti díjugrató lovasverseny remek főpróbának bizonyult.

A teljes eredménylisták a www.dijugratas.hu oldalon érhetők el!

Szöveg: Kovács Iván, képek: Katusné Gudmon Kata