A város napján újabb, immár a 15. határjelet helyezte el Kiskunhalasi Lovasbandérium. A május 4-én, szombaton letűzött határjel Kiskunmajsa és Harkakötöny találkozásánál, a „Vadleány ugrása” pontnál található. Az eseményen huszármundérba öltözve díszelegtek a résztvevő bandérium tagok. Halas legújabb díszpolgára, Szakál Aurél történész pedig megosztotta közönségével a határjelállítás történeti hátterét.
Kiskunhalas Város napjához szorosan kötődik a Kiskunhalasi Lovasbandérium, amely nem csak a városnapi zászlófelvonás végrehajtásában és az Országzászló emlékműnél történő díszelgésben merül ki. Huszárjaink már május 1-jén kivették részüket a halasi közélet látványos rendezvényeinek sorából. Megszervezték a közönségvonzó Lovas Majálist és egy felvonulást láthatott tőlük a halasi sokaság szerda délelőtt egy több, mint 3 kilométeres menetvonalon a város utcáin.
A bandérium a városnapjához igazítva jellemzően határjelet helyez el Kiskunhalas környékén. Ez történt az idén is, május 4-én szombaton, amelyet közösségi oldalukon így fogalmaztak meg. „Sikeres Határjárás: május 4-én felavattuk Kiskunhalas egykori határát jelző, Kiskunmajsa és Harkakötöny találkozásánál elhelyezett 15. határoszlopot.
A régi láposi legendák egyik mitikus alakját megidéző, Vadleány ugrása elnevezésű pontnál tisztelegtünk városunk múltja és hagyományai előtt, melyeket egyesületünk parancsnoka, Waclawczyk Dariusz és Szakál Aurél történész is felelevenítettek beszédjeikben.
A megemlékezés során a „Bandériumért Érem” elismeréssel igyekeztünk megköszönni a Majsai Kiskun Huszár Bandériumot képviselő Czinkóczi János együttműködését, valamint a határoszlop alkotója, Katona Szonja munkáját. Ezúton is köszönjük, hogy ők is velünk tartanak a hagyományőrzés útján! A pillanatok megörökítését pedig a Bandérium egyik tagjának, Csonka Lászlónak köszönhetjük!”
Mi is köszönjük, hogy a bandérium rendre érdekes és helytörténeti munícióval megtöltött programokat kínál a város lakóinak örömére. Külön köszönte Waclawczyk Dariusz huszár ezredesnek – aki civilben határkutató -, hogy Kiskunhalas határainak nyilvántartását, történeti hátterét kiadványban örökítette meg az utókornak a közelmúltban. A kiadvány megjelenéséről ide kattintva találnak olvasóink részleteket.
Szöveg: Kovács Iván, képek: Csonka László