A járványhelyzet miatt egyelőre szünetel a lovastorna versenyszezon. Ez nem jelenti azt, hogy nincsenek edzések. A Kiskunhalasi Lovasbandérium Lovastorna Szakosztálya továbbra is tart tréningeket, mert úgy számolnak, hogy előbb-utóbb visszatérhetnek versenyezni. A halasi lovastorna csapat heti három alkalommal tart felkészítő órákat.
Benke Antia és Ács Alexandra a Hirling József Lovaspark fedeles lovardájában irányítják mostanság a lovastorna csapat munkáját. Nincsenek versenyek, de bíznak abban, hogy hamarosan tétre menő küzdelmekben bizonyíthatják felkészültségüket. Ehhez folyamatosan edzéseket tartanak a lovasparkban. A képgalériához katt ide!
Benke Anita elmondta, hogy a fiatal lovatornászok ebben a helyzetben is motiváltak, mert jól tudják, hogy a befektetett munka megtérül. Többoldalú a felkészülés – nyilatkozta. Lóval és ló nélkül is végzik sportolóink a tornagyakorlatokat. A fedeles lovardában szivacson a rávezető gyakorlatokkal foglalkoznak, aztán jöhet a műlovon az összerakott gyakorlatsor. Megtudtuk, hogy a torna klasszikus elemeit Tóth István, a képzett testnevelő és tornaedző tanítja be a lovastornász lányoknak. A begyakorolt mozdulatokat, elemeket aztán a műlovon, majd az igazi lovon rakják össze kűrré.
Az edzések jól felépítettek, fokozatos terhelést adnak a résztvevőknek. Sokat nyújtnak és lazítanak, de a dinamikus, erőt igénylő feladatok is részei az edzéseknek. A foglalkozások jó kedélyű hangulatban folynak és segítik egymást a lányok. Türelmesek vagyunk és remélem, hamarosan megmutathatjuk versenyeken is csapatunk tudását – zárta gondolatait Benke Anita.