Szilaj, a betörhetetlen vadló kalandjairól mesélt a Nemzeti Lovas Színház legújabb családi musicaljében szombat este a Hirling József Lovaspark közönségének. A füves aréna lelátói zsúfolásig megteltek, sőt pótszékeket kellett elhelyezni, hogy a nézői érdeklődésnek megfeleljenek. A szervezők tájékoztatása szerint meghaladta az ezer főt az előadás nézőközönsége, ami az eddig legnagyobb létszám, amit színházi előadáson tapasztaltak.
Szeptember 10-én este 6 órától egyre csak gyülekeztek a Nemzet Lovas Színház kedvelői a Hirling József Lovaspark előtt. Már a jegyelővásárlás idején éreztük, hogy sok nézőre számíthatunk a szombat esti Szilaj című családi musical előadásán – nyilatkozta Rózsahegyi Róbert, a Hirling József Lovaspark telepvezetője.
A Nemzet Lovas Színház színészei technikai személyzete már szombat délelőttől elkezdte a füves pálya díszleteinek elrendezését, a hang és fénytechnika telepítését. A darabot a helyszínen be is próbálták lovaikkal a Nemzet Lovas Színház színészei és statisztái. Este 7 órára zsúfolásig megteltek az aréna lelátói és kis idővel a meghirdetett kezdést követően elindult a látványos darab. A musical története fordulatokban gazdag, az érzelmekre ható, és a darab morális kérdésekben is irányt mutató. Szilaj előadása, a betörhetetlen vadló kalandjairól mesél. A Nemzeti Lovas Színház legújabb két felvonásos családi musicaljében a látvány ezúttal is lenyűgöző, amit a közönség lelkes tapssal honorált rendre.
A történet a messzi Vadnyugatra kalauzol, ahol dúl a háború a lovasság és az indiánok között. Soha nem lehet béke a két világ találkozásakor, ám Szilaj varázslatos lényével mégis hidat épít ember és ember között. A darabban először volt látható együtt a klasszikus stílus és szabad idomítás művészete a lovas színházak történetében és ezt a kiskunhalasi nézők is megtapasztalhatták. A darab végén Szilaj teljesíti a lehetetlennel felérő küldetését: megmenti szülőföldjét, ám ehhez hihetetlen bátorságra és elszántságra lesz szüksége. Az előadás hatalmas sikert aratott, a Hirling József Lovaspark közönsége szűnni nem akaró tapssal köszönte meg a tartalmas és látványos szabadtéri színházi előadást.
Kép-szöveg: Kovács Iván